A Római Szerződés aláírását követő időszak eseményei közül melyik a legemlékezetesebb az Ön számára?
Raymond Barre, az Európai Bizottság hajdani alelnöke, gazdasági és pénzügyekért felelős biztos (1967–1973):
1960 óta kísérem figyelemmel az Európai Közösség, majd az Európai Unió fejlődését. Ez alatt az időszak alatt sokféle eseménynek – köztük gyakran váratlan fordulatoknak is – tanúja voltam, ezek azonban minden esetben termékenyen hatottak „a nagy európai vállalkozásra”. Nem okozok azonban nagy meglepetést azzal, ha elmondom, hogy számomra a Római Szerződés aláírását követő események közül a legemlékezetesebb fordulatot a Gazdasági és Monetáris Unió kidolgozása és megvalósítása jelentette. 1969-ben tettem közzé a nagyszabású tervre vonatkozó első javaslatokat, melyek alapján aztán az állam- és kormányfők az 1969. decemberi csúcstalálkozón konkrét célként tűzték ki a GMU létrehozását. Ezután francia miniszterelnökként Párizsban az Európai Monetáris Rendszer megvalósításával és megfelelő működésének biztosításával foglalkoztam. Számos erőfeszítés után, valamint Franciaország és Németország szilárd politikai elkötelezettségének köszönhetően végül 1999-ben létrejött a Gazdasági és Monetáris Unió. Az Európai Közösségen belüli kezdeményezések minden esetben hosszú idő alatt érnek be, és sok türelmet igényelnek.
Mario Monti, belső piacért (1995–1999), később versenypolitikáért felelős biztos (1999–2004):
Az integrált Európa nem állam, inkább dinamikus folyamat, amely előrelépések és megtorpanások sorozatán keresztül bontakozik ki. Mind a siker, mind a kudarc elengedhetetlenül fontos szerepet játszik ebben a világtörténelemben egyedülálló, kalandos vállalkozásban, csakúgy, mint az integráció „eseménytelen eseményei”. A fentiek ismeretében számomra az alábbi események voltak a legemlékezetesebbek:
- A legjelentősebb pozitív fordulatnak Európa 2004. május 1-jei újraegyesítését találom. Egy 50 évvel ezelőtt kidolgozott modellről bebizonyosodott, hogy szélsőségesen nehéz és teljesen kiszámíthatatlan körülmények között is működőképes, és meg tudja valósítani az országok és népek demokrácia, valamint gazdasági és társadalmi fejlődés iránti vágyát.
- A legjelentősebb negatív esemény számomra az alkotmányos szerződés 2005. május 30-i franciaországi, majd néhány nappal később hollandiai elutasítása. A kedvezőtlen fordulat lelassította azt a folyamatot, amely révén az Unió hatékonyabban léphetett volna fel a közös célok érdekében, valamint felhívta a figyelmet arra a széles szakadékra, ami az európai lakosság és az őket szolgálni hivatott uniós intézmények között az idők során a kommunikáció terén kialakult.
Az elutasító magatartás arra is fényt derít, hogy számos országban milyen gyomorforgató méreteket öltött az a cinikus viselkedés, amikor – politikai tehetség híján – a nemzeti vezetők és követőik minden problémáért az Európai Uniót okolva igyekeznek saját felelősségük alól kibújni. Nagy valószínűséggel azonban ez az óriási visszalépés jó alkalmat adott arra, hogy eljöjjön az „igazság pillanata”, és hogy mind a nemzeti, mind az uniós politikában szerepet vállaló vezetők mélyen elgondolkodjanak azon, hogyan tanúsíthatnának érettebb magatartást.
- Az 50 év legjelentősebb „eseménytelen eseménye”, és minden esemény közül a legfontosabb, az Európai Unió tagállamai között fennálló béke, mely remélhetőleg továbbra is fennmarad. Ha nem kényszerültek volna rá, hogy összefogjanak, közösséget alkossanak és együttműködjenek, az alapító tagállamok – és különösen a két legnagyobb ország – egy idő múlva lehet, visszatért volna hagyományos viselkedésmintáihoz, és újra felvette volna egymással a harcot.
Milyen reményeket fűz Európa következő 50 évéhez?
Raymond Barre : Némelyekkel ellentétben én nem tartok attól, hogy a bővítés az Európai Unió felbomlását idézné elő. Úgy vélem, a régi és az új tagállamok egyaránt meg vannak győződve arról, hogy érdekükben áll az Európai Unió megszilárdítása és fejlődése. Eredményeket azonban e téren is csak folyamatos erőfeszítések árán lehet elérni. Az elkövetkező 50 évben az EU fejlődése szempontjából számomra két terület tűnik kiemelkedően fontosnak. Az egyik egy olyan közös külpolitika kialakítása, amely lehetővé teszi az Unió számára, hogy nemzetközi kérdésekben képviselje álláspontját és érvényesítse érdekeit. A másik a védelem területe: az Európai Uniónak, amennyiben azt szeretné, hogy komolyan vegyék, fel kell szerelkeznie a védelméhez nélkülözhetetlen eszközökkel. Ezen a két területen – melyek csakúgy, mint a monetáris unió kialakítása, elsősorban a tagállamok szuverenitását érintik – kizárólag az elkötelezett politikai szándék és folyamatos erőfeszítések vezethetnek jelentős eredményekhez. Számomra ezekből az elemekből állna össze az az „európai Európa”, amelyben szívesen élnék.
Mario Monti: Remélem, az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésem világosan kiderül az első kérdésre adott válaszomból. Csak egyetlen dolgot szeretnék hozzátenni, nem annyira mint egykori, tíz évig hivatalban lévő biztos (és mint egykori gyakornok, aki a Római Szerződés hetedik (!) évében töltött el az európai ügy szolgálatában három lelkesítő hónapot), hanem mint európai polgár. KÖSZÖNÖM! Köszönöm az európai intézmények alkalmazottainak és elődeiknek. Természetesen ők, és mindenki más is, képes s egyben köteles még jobban teljesíteni feladatát. Azonban rengeteget köszönhetünk nekik mindazért, amit Európa érdekében tettek.
